Blog
Tartószerkezet tervezési kihívás: Dán műanyagjáték gyártó – csomagoló üzemépület.
Befejeződött egy 2020-as tervezési projektünk kivitelezése. Bejegyzésünkben bemutatjuk a négy főépületből álló épületkomplexum egyik tagját, amely egy 9.000m2 alapterületű csomagoló üzem.
Az épület kivitelezése 2021. közepén indult és 2023. első negyedévében fejeződött be. A STUDIO IN-EX irodát generáltervezőként kérték fel a kiviteli tervek elkészítésére, illetve feladatunk volt épületek kivitelezésének támogatása tervezői művezetés keretében.
A tervezés során rendkívül nagy előnyt jelentett, hogy irodánkban minden szakág egy közös térben dolgozik, hiszen folyamatos együttműködésre volt szükség a szakági tervező stúdiók között. Tervezőink mindannyian egy közös platformon, closed-BIM rendszerben dolgoznak, ami kiemelkedően hatékonnyá teszi a munkát. Minden a szerkezetet érintő módosítás azonnal megjelent a modellben, ezáltal percek alatt lekövethetővé vált a tervezés során.
Az építmény kiviteli tervei minden esetben több körös ütközésvizsgálata után kerülhetnek a kivitelezést végző céghez, annak érdekében, hogy minimalizálhatóak legyenek az építési hibák.
A csarnokterületben 8.000m2-en helyet foglaló csomagoló technológia mellett, a fő funkciót kiszolgáló 2×1.000m2-es kétszintes műhely és iroda blokk kapott helyet.
Igazi kihívást várt a tartószerkezet tervező mérnökeinkre:
Az épület előregyártott vasbeton vázas, cölöpalapozással készült szerkezet. A kiszolgáló fejépületrész szintén előregyártott vázú, körüreges pallókból álló födémterülettel épült.
Az építmény fő függőleges irányú teherviselő eleme a 75x75cm keresztmetszetű oszlopok, amik az 120cm magas előregyártott kehelynyakban kerültek befogásra, ezek egyúttal vízszintes irányban is merevítik a csarnoképületet.
A tetőszerkezetet alkotó 26,5m-23,8m-26,5m fesztávú 150cm gerincmagasságú szelemenek és a 18,0m fesztávú 165cm magas főtartók sorozatából áll.
A csarnokterület középső traktusa felett 10,5m magasan a tetőszerkezeten kapott helyet a vasbeton födémmel ellátott, acélszerkezet vázú gépészeti felépítmény, amiben 3db 9 tonnás légkezelőgép kapott helyet. A tetőszint a felépítménnyel és a gépészettel jelentős terheket kapott, ezáltal a földrengésből származó megnövekedett igénybevételekkel kellett megbirkóznunk a tervezés során.
Szerző: Ábelovszki Norbert, tartószerkezet tervező szakágvezető
Legutóbbi bejegyzések
Az ötlettől a változásig
Az IN-EX-ben hisszük, hogy a legnagyobb értékünk a munkatársaink tudása, tapasztalata és kíváncsisága. Az Innovation Hub azért jött létre, hogy a mérnökeink ötletei ne maradjanak elszigetelt felvetések: teret adunk nekik, közösen dolgozunk rajtuk, és a valódi értéket teremtő kezdeményezéseket a megvalósításig visszük.
Új technológia, meglévő szerkezet: acél tartószerkezeti megoldás egy automata magasraktár átalakításához
Egy gyártóüzemhez kapcsolódó magasraktár belső átalakítása során korszerű automata tárolórendszer telepítése vált szükségessé. A projekt első ütemében a koncepciótervezési feladatként annak vizsgálatára kaptunk megbízást, hogy a meglévő épület tartószerkezete alkalmas-e az új technológiai rendszer fogadására, illetve milyen szerkezeti beavatkozások szükségesek az átalakítás megvalósításához.
Automata raktárrendszer tartószerkezeti kihívásai és BIM-alapú megoldása
Meglévő ipari épületek korszerű technológiákhoz történő igazítása összetett mérnöki feladatot jelenthet. Projektünkben, egy automata magasraktári rendszer megvalósítása során, nem csupán technológiai átalakítás történt, hanem egy meglévő vasbeton csarnokszerkezet új üzemeltetési, statikai és tűzvédelmi követelményekhez történő adaptációja valósult meg.
Esettanulmány: tervezéssel megtakarított beruházási költségek
Meggyőződésünk, hogy egy projekt beruházási költségeit nagymértékben lehet a tervezési szakaszban befolyásolni. Ezért nem kizárólag a követelmények teljesítésére koncentrálunk, hanem megvizsgáljuk azokat a műszaki alternatívákat is, amelyek azonos műszaki és biztonsági színvonal mellett kedvezőbb beruházási költséget eredményezhetnek.
Egy irodában, egy modellben: a 3D tervezés és a szakági együttműködés előnyei
Sokszor hangsúlyozzuk, hogy a STUDIO IN-EX generáltervező iroda, ahol szinte minden szakág megjelenik. Kollégáink nap mint nap megtapasztalják annak előnyeit, hogy a társszakági tervezők együtt egy közös closed BIM rendszerben, egy irodában ülve dolgoznak. Mik ezek az előnyök? Gyengeáramú tervezőnkkel, Vámos Lillával beszélgettünk tapasztalatairól.
Többszintes ipari csarnokbővítés szerkezettervezése
SCHOTT Pharma számára Lukácsházán épülő gyártóüzem bővítésének kiviteli tervezése során kiaknáztuk a 3D és BIM alapú tervezés előnyeit. A tervezést rövid határidővel, a technológiai adottságok és követelmények teljes körű figyelembevételével, ütközésmentesen és tartószerkezet oldalról részben design & build rendszerben végeztük el.