Blog

Hydro alumíniumöntöde tartószerkezeti megoldásai

2025.01.29.

Előző posztjainkban bemutattuk nektek a Hydro projektünket és a technológia gerincét adó öntőgödrök kialakítását. Ezúttal a tartószerkezet további izgalmas megoldásait mutatjuk be.

Az öntés során előállított alumínium tuskókat 20 t teherbírású darukkal emelik ki a helyükről, ezért az öntőgödrök melletti pillérsorokat ezekre a terhekre is méreteznünk kellett. Ezen felül a technológia egyéb lépéseihez a pillérsor másik oldalán is található egy 15 t teherbírású daru. Az öntési folyamatot és a technológiát felügyelő személyzetnek pedig zárt térben kellett helyet biztosítani az öntőállások közelében, ahonnan szükség esetén gyorsan be tudnak avatkozni a folyamatokba.

Így kialakult egy tartószerkezeti szempontból összetett helyzet, amit kezelnünk kellett. Az öntőgödrök körüli pillérek egy része az öntőállások melletti aknák aljáig, -5,00 méterig leérnek, ahonnan +18,00 méter magasságig nyúlnak fel, miközben két oldalról is híddarukkal terheltek, amiknek a kezelőjárdái a vasbeton pilléreken keresztül vezetnek. Ezen pillérek közé pedig bekerült egy családiház léptékű épület, amelyben a teakonyha és illemhelyek mellett a kezelőhelyiség is helyet kapott, miközben az emeleti födémet 1t/m2-es hasznos teherre kellett méreteznünk. Mivel az alapozás és az öntőgödrök eleve közel kerültek egymáshoz, ezt a kis épületet már nem lehetett külön alapozni, így részben a technológiai aknákra részben pedig az öntőgödrök munkatérhatárolását adó résfalakra terhelnek. Ez amellett, hogy egy nehéz tervezési feladat volt, a kivitelezőt is komoly feladat elé állította, mivel a mélyépítés és az előregyártás építési pontosságát össze kellett hangolnia.

Korábbi posztjainkat a témában itt találod:

Hydro alumíniumöntöde generáltervezési kihívásai

Hydro alumíniumöntöde tervezés: öntőgödrök

 

Szerzők: Dobszai Dániel, Mészáros Dávid, Zámbó Kamilla, építészmérnökök

 

Legutóbbi bejegyzések

2026.09.25.

Az ötlettől a változásig

Az IN-EX-ben hisszük, hogy a legnagyobb értékünk a munkatársaink tudása, tapasztalata és kíváncsisága. Az Innovation Hub azért jött létre, hogy a mérnökeink ötletei ne maradjanak elszigetelt felvetések: teret adunk nekik, közösen dolgozunk rajtuk, és a valódi értéket teremtő kezdeményezéseket a megvalósításig visszük.

2026.09.15.

Új technológia, meglévő szerkezet: acél tartószerkezeti megoldás egy automata magasraktár átalakításához 

Egy gyártóüzemhez kapcsolódó magasraktár belső átalakítása során korszerű automata tárolórendszer telepítése vált szükségessé. A projekt első ütemében a koncepciótervezési feladatként annak vizsgálatára kaptunk megbízást, hogy a meglévő épület tartószerkezete alkalmas-e az új technológiai rendszer fogadására, illetve milyen szerkezeti beavatkozások szükségesek az átalakítás megvalósításához. 

2026.09.15.

Automata raktárrendszer tartószerkezeti kihívásai és BIM-alapú megoldása 

Meglévő ipari épületek korszerű technológiákhoz történő igazítása összetett mérnöki feladatot jelenthet. Projektünkben, egy automata magasraktári rendszer megvalósítása során, nem csupán technológiai átalakítás történt, hanem egy meglévő vasbeton csarnokszerkezet új üzemeltetési, statikai és tűzvédelmi követelményekhez történő adaptációja valósult meg. 

2026.09.03.

Esettanulmány: tervezéssel megtakarított beruházási költségek

Meggyőződésünk, hogy egy projekt beruházási költségeit nagymértékben lehet a tervezési szakaszban befolyásolni. Ezért nem kizárólag a követelmények teljesítésére koncentrálunk, hanem megvizsgáljuk azokat a műszaki alternatívákat is, amelyek azonos műszaki és biztonsági színvonal mellett kedvezőbb beruházási költséget eredményezhetnek.

2026.08.17.

Egy irodában, egy modellben: a 3D tervezés és a szakági együttműködés előnyei

Sokszor hangsúlyozzuk, hogy a STUDIO IN-EX generáltervező iroda, ahol szinte minden szakág megjelenik. Kollégáink nap mint nap megtapasztalják annak előnyeit, hogy a társszakági tervezők együtt egy közös closed BIM rendszerben, egy irodában ülve dolgoznak. Mik ezek az előnyök? Gyengeáramú tervezőnkkel, Vámos Lillával beszélgettünk tapasztalatairól.

2026.08.12.

Többszintes ipari csarnokbővítés szerkezettervezése

SCHOTT Pharma számára Lukácsházán épülő gyártóüzem bővítésének kiviteli tervezése során kiaknáztuk a 3D és BIM alapú tervezés előnyeit. A tervezést rövid határidővel, a technológiai adottságok és követelmények teljes körű figyelembevételével, ütközésmentesen és tartószerkezet oldalról részben design & build rendszerben végeztük el.