Blog

Hydro alumíniumöntöde – hőelvezetés

2025.02.19.

A Hydro alumíniumöntödéről szóló sorozat zárásaként megosztunk még egy érdekességet, amely a tervezés során szokatlan kihívások elé állított minket. Korábban írtuk, hogy a közeli városrészek védelme miatt erős akusztikai követelményeknek kellett megfelelnünk, mindemellett pedig a kemencék működése nagy mennyiségű hőt termel, amit úgy kellett elvezetnünk, hogy közben a zajterhelést minimálisra csökkentjük.

Az épület homlokzatához így kézenfekvő volt a szendvicspanel burkolat, amelynek vastagságához ebben az esetben a szélteher és az akusztika volt a mértékadó igénybevétel. Ezeknek a követelményeknek 15 cm vastagságban felelt meg a kiválasztott kőzetgyapot-töltetű panel, viszont a hőszigetelő képessége ezúttal előnytelen tulajdonság volt. Az öntés során termelődő hőt kétféleképpen kezeltük: egy részét hulladékhőként hasznosítottuk a raktározási terület temperálására, míg a fennmaradó hőmennyiséget gépi szellőztetéssel vezetjük ki az épületből, hogy a bent dolgozók számára megfelelő munkakörülményeket biztosítsunk. A kivezetést a homlokzaton elhelyezett légbevezető zsaluk és a tetőn elhelyezett axiál ventilátorok rendszere biztosítja, mindkét esetben hangcsillapítókkal kiegészítve. Csúcsteljesítmény esetén óránként 1.000.000 m3 levegőt mozgatunk meg úgy, hogy közben az épület belsejében nem alakul ki sem huzat, sem olyan túlnyomás vagy depresszió, amely az ajtók kinyitását gátolná.

A tervezés közben több koncepciót is megvizsgáltunk arra nézve, hogyan lehet a leggyorsabban elvezetni a hőt a technológia és a daruk zavarása nélkül. Végül egy olyan koncepció mellett tettük le a voksunkat, amelyben a ventilátorok a tetőn a hőfejlődés által leginkább érintett pontok felett elszívják a levegőt és egyből ki is eresztik a kültérbe.

Ha még nem láttad, nézd meg a korábbi posztjainkat is a témában:

Hydro alumíniumöntöde generáltervezési kihívásai

Hydro alumíniumöntöde tervezés: öntőgödrök

 

Szerzők: Dobszai Dániel, Mészáros Dávid, Zámbó Kamilla, építészmérnökök

 

Legutóbbi bejegyzések

2026.09.25.

Az ötlettől a változásig

Az IN-EX-ben hisszük, hogy a legnagyobb értékünk a munkatársaink tudása, tapasztalata és kíváncsisága. Az Innovation Hub azért jött létre, hogy a mérnökeink ötletei ne maradjanak elszigetelt felvetések: teret adunk nekik, közösen dolgozunk rajtuk, és a valódi értéket teremtő kezdeményezéseket a megvalósításig visszük.

2026.09.15.

Új technológia, meglévő szerkezet: acél tartószerkezeti megoldás egy automata magasraktár átalakításához 

Egy gyártóüzemhez kapcsolódó magasraktár belső átalakítása során korszerű automata tárolórendszer telepítése vált szükségessé. A projekt első ütemében a koncepciótervezési feladatként annak vizsgálatára kaptunk megbízást, hogy a meglévő épület tartószerkezete alkalmas-e az új technológiai rendszer fogadására, illetve milyen szerkezeti beavatkozások szükségesek az átalakítás megvalósításához. 

2026.09.15.

Automata raktárrendszer tartószerkezeti kihívásai és BIM-alapú megoldása 

Meglévő ipari épületek korszerű technológiákhoz történő igazítása összetett mérnöki feladatot jelenthet. Projektünkben, egy automata magasraktári rendszer megvalósítása során, nem csupán technológiai átalakítás történt, hanem egy meglévő vasbeton csarnokszerkezet új üzemeltetési, statikai és tűzvédelmi követelményekhez történő adaptációja valósult meg. 

2026.09.03.

Esettanulmány: tervezéssel megtakarított beruházási költségek

Meggyőződésünk, hogy egy projekt beruházási költségeit nagymértékben lehet a tervezési szakaszban befolyásolni. Ezért nem kizárólag a követelmények teljesítésére koncentrálunk, hanem megvizsgáljuk azokat a műszaki alternatívákat is, amelyek azonos műszaki és biztonsági színvonal mellett kedvezőbb beruházási költséget eredményezhetnek.

2026.08.17.

Egy irodában, egy modellben: a 3D tervezés és a szakági együttműködés előnyei

Sokszor hangsúlyozzuk, hogy a STUDIO IN-EX generáltervező iroda, ahol szinte minden szakág megjelenik. Kollégáink nap mint nap megtapasztalják annak előnyeit, hogy a társszakági tervezők együtt egy közös closed BIM rendszerben, egy irodában ülve dolgoznak. Mik ezek az előnyök? Gyengeáramú tervezőnkkel, Vámos Lillával beszélgettünk tapasztalatairól.

2026.08.12.

Többszintes ipari csarnokbővítés szerkezettervezése

SCHOTT Pharma számára Lukácsházán épülő gyártóüzem bővítésének kiviteli tervezése során kiaknáztuk a 3D és BIM alapú tervezés előnyeit. A tervezést rövid határidővel, a technológiai adottságok és követelmények teljes körű figyelembevételével, ütközésmentesen és tartószerkezet oldalról részben design & build rendszerben végeztük el.