Blog

Salzburg – Volksschule pályázat, Ausztria

2023.03.02.

Az IN-EX építészeiből alakult Competition Team ezúttal egy új általános iskola tervezésére kiírt pályázaton vett részt. A helyszín a Salzburghoz közeli kis falu, Fürstenbrunn volt.

A program kb. 4000 m2 méretű általános iskola, „napközi” és a hozzá kapcsolódó tornaterem és a tanári lakások tervezését tartalmazta, az Ausztriában szokásos Cluster-iskola koncepció szerint. Meg kellett oldani az iskola játszó- és foglalkoztató udvarát, és az óvoda mellől áthelyezett játszóteret is.

A helyszín a Salzach folyó völgye, a hegyek meghatározó elemei a látványnak. A környező épületek kis léptékű családi házak és néhány többlakásos lakóház. Az egyetlen jelentősebb épület, a szomszéd óvoda. A parkolók az északi telekhatár mentén, a gépjármű-forgalmú utca mellett kaptak helyet. A főbejárat a dél-keleti gyalogos utca felől nyílik.

A telek nyugati, hátsó részébe került a különálló tornaterem, a tanári lakásokkal egy épületrészben, a keleti részbe, az utcafrontra pedig maga az iskolatömb. A játszóudvar az iskolától délre, a játszótérhez csatlakozik. Az udvarhoz előtető kapcsolja az épületet, mely alatt kültéri foglalkozások is tarthatók.

Az épületet barátságos, és helyben gyakran használt anyagokkal igyekeztünk a környezetbe illeszteni:

  • a földszintet helyi konglomerát-mészkő burkolja,
  • az emelet faburkolatú (CLT fapanel).

A részletképzéssel, illetve az egyes belsőépítészeti elemekkel (kilincsek, mosdópultok) az építészeti környezetet próbáltuk megidézni, némileg átfogalmazott módon.

Az épület kívülről, az észak-déli- és kelet-nyugati irányú közlekedőkre felfűzött egységes tömegként jelenik meg, az erkélyek és a legtöbb nyílás az emeleten falamellás árnyékolók mögé bújik, a földszinten pedig a kőburkolat kis méretű ablakai mögé.

Az épület földszint + 2 emeletes, egy nagy központi légteret fog közre, ami a földszinten aulaként funkcionál, a hozzá kapcsolódó étkezővel, öltözővel, műhelyekkel, napközivel és az udvari kijárattal. Az emeleten „piactérrel”, mely közösségi és testnevelési tevékenységet is be tud fogadni. Itt az északi frontra kerültek az osztálytermek, a déli oldalra az egyéb funkciók: a tanárik, az igazgatóság, a zeneterem és a könyvtár.

A hegyek látványát „bekomponáltuk” a déli oldalon az emeleti helyiségekben és a teraszokon.

Az épületnek teljesen akadálymentesítettnek kell lennie. Az építőanyagok és a technológiák, illetve az energetikai koncepció kiválasztásánál figyelembe kellett venni a fenntarthatóságot: így, többek között, a főtömb zöldtetőt kapott, a tornaterem tetejére pedig napcellák kerültek.

A munka közben, a korábbiakkal ellentétben azzal kísérleteztünk, hogy melyik munkarészt milyen szoftverrel tudjuk a leghatékonyabban feldolgozni: A skicceket 2D CAD-ből indítottuk, és később vittük be 3D-tervező szoftverünkbe. A homlokzati képek és a tablók összeállítása viszont fotó-grafikai programban készültek.

Az osztrák pályázatoknál szokásos módon egy 1:500-as léptékű makettet kellett nyomtatnunk, amelyet a bírálatkor beillesztettek a környezet makettjébe.

Nagy élmény volt együtt dolgozni ezzel a csapattal: minden feladat észrevétlenül megtalálta a gazdáját, és egy olyan épület és pályázati anyag állt össze végül, amire öröm ránézni.

 

Építész tervezők:

Jassó Sándor

Krámer Péter

Csillik Barbara

Bársony Adrienn

Ema Manasievska

Horváth Róbert

Istók Anna

Yuliia Shyrobokykh

Szász Gábor

Nagy Ádám

Energetikai koncepció:

Szilágyi Antal

3D-nyomtatás:

Ozsváth István

Német fordítás:

Szivek Enikő

Legutóbbi bejegyzések

2026.09.25.

Az ötlettől a változásig

Az IN-EX-ben hisszük, hogy a legnagyobb értékünk a munkatársaink tudása, tapasztalata és kíváncsisága. Az Innovation Hub azért jött létre, hogy a mérnökeink ötletei ne maradjanak elszigetelt felvetések: teret adunk nekik, közösen dolgozunk rajtuk, és a valódi értéket teremtő kezdeményezéseket a megvalósításig visszük.

2026.09.15.

Új technológia, meglévő szerkezet: acél tartószerkezeti megoldás egy automata magasraktár átalakításához 

Egy gyártóüzemhez kapcsolódó magasraktár belső átalakítása során korszerű automata tárolórendszer telepítése vált szükségessé. A projekt első ütemében a koncepciótervezési feladatként annak vizsgálatára kaptunk megbízást, hogy a meglévő épület tartószerkezete alkalmas-e az új technológiai rendszer fogadására, illetve milyen szerkezeti beavatkozások szükségesek az átalakítás megvalósításához. 

2026.09.15.

Automata raktárrendszer tartószerkezeti kihívásai és BIM-alapú megoldása 

Meglévő ipari épületek korszerű technológiákhoz történő igazítása összetett mérnöki feladatot jelenthet. Projektünkben, egy automata magasraktári rendszer megvalósítása során, nem csupán technológiai átalakítás történt, hanem egy meglévő vasbeton csarnokszerkezet új üzemeltetési, statikai és tűzvédelmi követelményekhez történő adaptációja valósult meg. 

2026.09.03.

Esettanulmány: tervezéssel megtakarított beruházási költségek

Meggyőződésünk, hogy egy projekt beruházási költségeit nagymértékben lehet a tervezési szakaszban befolyásolni. Ezért nem kizárólag a követelmények teljesítésére koncentrálunk, hanem megvizsgáljuk azokat a műszaki alternatívákat is, amelyek azonos műszaki és biztonsági színvonal mellett kedvezőbb beruházási költséget eredményezhetnek.

2026.08.17.

Egy irodában, egy modellben: a 3D tervezés és a szakági együttműködés előnyei

Sokszor hangsúlyozzuk, hogy a STUDIO IN-EX generáltervező iroda, ahol szinte minden szakág megjelenik. Kollégáink nap mint nap megtapasztalják annak előnyeit, hogy a társszakági tervezők együtt egy közös closed BIM rendszerben, egy irodában ülve dolgoznak. Mik ezek az előnyök? Gyengeáramú tervezőnkkel, Vámos Lillával beszélgettünk tapasztalatairól.

2026.08.12.

Többszintes ipari csarnokbővítés szerkezettervezése

SCHOTT Pharma számára Lukácsházán épülő gyártóüzem bővítésének kiviteli tervezése során kiaknáztuk a 3D és BIM alapú tervezés előnyeit. A tervezést rövid határidővel, a technológiai adottságok és követelmények teljes körű figyelembevételével, ütközésmentesen és tartószerkezet oldalról részben design & build rendszerben végeztük el.