Blog

Sprinkler tervezés BIM környezetben

2022.09.07.

A sprinkler rendszer behálózza szinte a teljes épületet. Szigorú szabályok vonatkoznak a szórófejek elhelyezésére, szórásképi akadályok elkerülésére, vagy azok más módon történő kezelésére. A sprinkler rendszerek BIM-ben való tervezése az elmúlt néhány évben fokozatosan jelent meg a megrendelői igények között.

A korábbi években ezen rendszerek 3D-ben történő tervezése szinte kizárólag a gépházra, vagy alközpontra korlátozódott és leginkább saját érdekükben készítették el a kivitelezők ezeket a rajzokat. Mára azonban egy-egy nagyobb beruházásnál elvárás a teljes rendszer 3D BIM tervezése, hiszen az egyre fokozódó épületgépészeti és villamos igényekkel nem egyenes arányban növekszik az épületben azok elhelyezésére szolgáló szabad tér. Ennek eredményeképpen a sprinkler rendszerek tervezése is nagyobb odafigyelést és alkalmazkodást igényel nem csak az ütközésmentesség, hanem a szabvány-követelmények maradéktalan teljesülése érdekében is.

Számunkra a closed BIM-ben való munka, valamint az, hogy a beépített oltórendszer tervező, az épületgépész és elektromos szakágak mindössze néhány asztalnyi távolságra dolgoznak egymástól irodánkon belül, nagyban megkönnyítik e törekvésünk realizálását. Szakmai tapasztalatunk a sprinkler rendszerek BIM-ben történő tervezésében – melyet 2016. óta végzünk – kimagasló szintű Magyarországon. Terveinket kizárólag Revitben készítjük, ez alól a kapcsolási rajzok sem kivételek. Modellezési sajátosságunk, hogy az egyes rendszereket külön-külön színjelöléssel látjuk el, melyek következetesen megjelennek a Revit modellben, a kivitelezésre exportált modellben, a zónarajzon, a kapcsolási rajzon, a gépház és alközpont tervlapokon is, így bármely csőszakaszról az épület bármely pontján egyértelműen megállapítható mely rendszerhez tartozik. Az általunk készített tervek ezáltal könnyebben értelmezhetők a kivitelezők, a tervellenőrök, a műszaki ellenőrök, valamint a Katasztrófavédelem szakemberei számára egyaránt.

Kiviteli terveink hidraulikai méretezését szintén Revit alá beépülő szoftver segítségével végezzük. Nincs szükségünk arra, hogy egy külső szoftverkörnyezetben újra felépítsünk egy a tervezetthez hasonló rendszert kizárólag a hidraulikai méretezéshez, mert a megtervezett rendszer Revit modelljét méretezzük, így sokkal pontosabb eredményt kapunk, hiszen a “legutolsó” könyök is szerepet játszik a nyomásveszteség számításban.

Ezen felül saját fejlesztő csapatunk által készített Revit kiegészítő segítségével egy gombnyomással ki tudjuk íratni a sprinklerenkénti védőfelületek méretét, amelyek szintén erősen befolyásolhatják a kedvező- és kedvezőtlen védőfelületekhez tartozó szórófejeken a szükséges minimális nyomás alapján kalkulált víztérfogatáramot. Ha esetleg változtatunk a rendszer hidraulikai méretezés szempontjából releváns részén, szinte azonnal ellenőrizni tudjuk, hogy az továbbra is megfelel a hidraulikai követelményeknek, amely nagy előny számunkra az ütközésmentesítés után is.

A gyors változtatás és ellenőrzés által könnyedén optimalizálhatjuk rendszereinket. Mindezek együtt biztosítják, hogy tervezésünk eredménye a megrendelői elvárásokat és a vonatkozó követelményeket egyidejűleg teljesíti.

Legutóbbi bejegyzések

2026.09.25.

Az ötlettől a változásig

Az IN-EX-ben hisszük, hogy a legnagyobb értékünk a munkatársaink tudása, tapasztalata és kíváncsisága. Az Innovation Hub azért jött létre, hogy a mérnökeink ötletei ne maradjanak elszigetelt felvetések: teret adunk nekik, közösen dolgozunk rajtuk, és a valódi értéket teremtő kezdeményezéseket a megvalósításig visszük.

2026.09.15.

Új technológia, meglévő szerkezet: acél tartószerkezeti megoldás egy automata magasraktár átalakításához 

Egy gyártóüzemhez kapcsolódó magasraktár belső átalakítása során korszerű automata tárolórendszer telepítése vált szükségessé. A projekt első ütemében a koncepciótervezési feladatként annak vizsgálatára kaptunk megbízást, hogy a meglévő épület tartószerkezete alkalmas-e az új technológiai rendszer fogadására, illetve milyen szerkezeti beavatkozások szükségesek az átalakítás megvalósításához. 

2026.09.15.

Automata raktárrendszer tartószerkezeti kihívásai és BIM-alapú megoldása 

Meglévő ipari épületek korszerű technológiákhoz történő igazítása összetett mérnöki feladatot jelenthet. Projektünkben, egy automata magasraktári rendszer megvalósítása során, nem csupán technológiai átalakítás történt, hanem egy meglévő vasbeton csarnokszerkezet új üzemeltetési, statikai és tűzvédelmi követelményekhez történő adaptációja valósult meg. 

2026.09.03.

Esettanulmány: tervezéssel megtakarított beruházási költségek

Meggyőződésünk, hogy egy projekt beruházási költségeit nagymértékben lehet a tervezési szakaszban befolyásolni. Ezért nem kizárólag a követelmények teljesítésére koncentrálunk, hanem megvizsgáljuk azokat a műszaki alternatívákat is, amelyek azonos műszaki és biztonsági színvonal mellett kedvezőbb beruházási költséget eredményezhetnek.

2026.08.17.

Egy irodában, egy modellben: a 3D tervezés és a szakági együttműködés előnyei

Sokszor hangsúlyozzuk, hogy a STUDIO IN-EX generáltervező iroda, ahol szinte minden szakág megjelenik. Kollégáink nap mint nap megtapasztalják annak előnyeit, hogy a társszakági tervezők együtt egy közös closed BIM rendszerben, egy irodában ülve dolgoznak. Mik ezek az előnyök? Gyengeáramú tervezőnkkel, Vámos Lillával beszélgettünk tapasztalatairól.

2026.08.12.

Többszintes ipari csarnokbővítés szerkezettervezése

SCHOTT Pharma számára Lukácsházán épülő gyártóüzem bővítésének kiviteli tervezése során kiaknáztuk a 3D és BIM alapú tervezés előnyeit. A tervezést rövid határidővel, a technológiai adottságok és követelmények teljes körű figyelembevételével, ütközésmentesen és tartószerkezet oldalról részben design & build rendszerben végeztük el.