Blog

Gyárépület bejárás pályakezdő szemmel

2024.12.18.

Nyíregyházi helyszínű projektünk több épületének kivitelezése épp olyan fázisban tart, hogy az elektromos csapat a BMS csapattal karöltve úgy döntött, érdemes lenne megnézni a helyszínen folyó munkálatokat. Az IN-EX-nél a cégvezetés abszolút partner abban, hogy a fiatal, szárnyukat bontogató, pályakezdő mérnökök az irodán kívül is gyűjthessenek tapasztalatot, ugyanis sokunk nem rendelkezik kivitelezésben szerzett tudással. Számunkra egy-egy ilyen épületbejárás lehetőséget nyújt arra, hogy kicsit kilépjünk a számítógépes modellezés – a Revit – világából és megtapasztaljuk, hogy amit „papíron” megtervezünk, az hogyan is néz ki fizikai valójában.

Ahogy fentebb is említettem, látogatásunk ez alkalommal elsősorban elektromos érdekeltségű volt. Velünk tartottak a projekten jelenleg is aktívan dolgozó, tapasztalt kollégáink is, akik a látogatásunkat tartalommal töltötték meg; meséltek a tervezés fázisairól, a projekten szerzett tapasztalataikról, érdekességekről, nehézségekről, megoldandó problémákról, melyek a tervezés során felmerültek.

Funkciójukat tekintve a jövőben csomagolási, valamint raktározási feladatokat ellátó épületekben folyó munkálatokat tekinthettük meg, minket pedig elsősorban az elosztószekrények érdekeltek. Szerencsére sikerült a kivitelezés olyan állapotát elcsípnünk, hogy voltak olyan elosztók, melyek még erőteljesen összeszerelés alatt álltak, viszont emellett alkalmunk nyílt próbaüzem közben megtekinteni az Okken szekrényeket is. Érdekes volt látni mind a két állapotot, ugyanis mindkét esetben más-más szemszögből tudtuk tanulmányozni az elosztókat.

Az épületben sétálgatva persze folyamatosan rácsodálkoztunk mindarra, amit lépten-nyomon láttunk; a monumentális méretű csarnokokra, az összeszerelés alatt álló légkezelőkre vagy épp arra, hogy mekkora is valójában egy 4×240/120-as kábel, ami a legnagyobb méret, amit tervezni szoktunk. Ezt az igazán kíváncsiak megpróbálhatták megemelni is; én is köztük voltam és azt kell mondjam, minden tiszteletem azoknak, akik ezt méterről méterre szerelik és dolgoznak vele.

4x240/120-as kábel fizikai valójában

Nap végére pedig egy kis érdekességként lehetőségünk nyílt megtekinteni egy, a műanyag játékokat gyártó gépekkel teli csarnokot is működés közben. Ebben az épületrészben a szakmai tapasztaláson túl kicsit kényeztettük a szemeinket is, ugyanis a folyosókon sétálgatva megannyi kollekcióból láthattunk összerakott maketteket, egy-egy felkapott filmből vagy meséből megépített figurákat, illetve a gyárkomplexumnak is ki volt állítva egy makettje, ami a legapróbb részletekig tűpontosan meg volt építve és ami felett megint csak elidőztünk egy kicsit és hallgattuk a kollégáink tervezésről szóló történeteit. Konklúzióként pedig megbeszéltük, hogy a jövőben is szeretnénk tartani ezt a hagyományt és élni szeretnénk a lehetőségünkkel, hogy meglátogassuk az éppen kivitelezés alatt álló projektjeinket, ahol újfent bővíthetjük ismereteinket és ami által jobb szakemberei lehetünk ennek a csodaszép szakmának. 🙂

Takács Alexandra, épületvillamossági tervező

 

 

Legutóbbi bejegyzések

2026.08.12.

Többszintes ipari csarnokbővítés szerkezettervezése

SCHOTT Pharma számára Lukácsházán épülő gyártóüzem bővítésének kiviteli tervezése során kiaknáztuk a 3D és BIM alapú tervezés előnyeit. A tervezést rövid határidővel, a technológiai adottságok és követelmények teljes körű figyelembevételével, ütközésmentesen és tartószerkezet oldalról részben design & build rendszerben végeztük el.

2026.08.08.

A papíron 100%, a valóságban pár óra: Miért kell átírnunk a gépészeti működési leírásokat?

A STUDIO IN-EX-nél újraértelmeztük a működési leírások szerepét, hogy az épületek ne csak a tervezőasztalon, hanem a mindennapi üzemeltetés során is hatékonyak legyenek.

2026.08.03.

A modell ellenőrzése nem hibavadászat, hanem minőségbiztosítás

A modell minősége közvetlenül befolyásolja a terv minőségét is, ezért a STUDIO IN-EX módszertanában a modell ellenőrzése nem különálló technikai feladat, hanem a tervezési minőségbiztosítás része.

2026.07.30.

A tudás ára vs. a közvetítés ára: Miért ér többet egy ingatlan eladása, mint a megtervezése?

Ahhoz, hogy megértsük, miként szorulhatott a mérnöki munka díjazása az ingatlanközvetítői jutalékok töredékére, a piaci mechanizmusok mélyére kell néznünk. A szakadék nem a véletlen műve: pszichológiai, jogi és strukturális okok sora vezetett a jelenlegi torzuláshoz.

2026.07.27.

Innovatív működésfejlesztés BIM alapokon

2026 tavaszán a PropTech Hungary konferencián és a PropTech Pioneer Awards 2026 Vállalati Innovátor kategóriájának döntőjében lehetőségünk volt bemutatni azt a működési szemléletet, amelyet a STUDIO IN-EX-ben az elmúlt évek során építettünk fel. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy pályaművünk a Vállalati Innovátor kategóriában a 2. helyezést érte el. 

2026.07.25.

Hogyan tárgyalunk mi? És egyáltalán: mi az a tárgyalás?

Sokszor és sokat beszélünk a tárgyalástechnikáról nálunk a cégnél. Szervezett oktatás keretében is kapunk ehhez segítséget..., de vajon ez milyen keretek között jelenik meg a valóságban? Pekola Norbert stúdióvezetőnk mutatja be a Harvard Egyetemen kifejlesztett tárgyalástechnika (Harvard Negotiation Project) lépéseit.