Blog
Az iskolapadtól a vezető építészek koordinálásáig
Amikor befejezi valaki a tanulmányait és belecsöppen a munka világába, akkor szerez először tapasztalatot arról, hogyan is működnek a tanultak a gyakorlatban. Ekkor jön rá, hogy merőben más problémákkal kell szembenéznie, mint azt korábban az iskolapadban gondolta. Ilyenkor szükséges az az alázatos, nyitott hozzáállás és tettvágy ahhoz, hogy fejlődhessen.
Fiatal építészmérnökünk, Csenge figyelmessége és tanulékonysága feltűnt az őt körülvevő kollégák körében is, és nem kellett sokat várnia arra, hogy bekopogtasson nála a lehetőség. Egyik senior építészünk, Ági – aki már projektek vezetésében is jártas – meglátta a Csengében rejlő potenciált és gyorsan be is vonta őt egy szervezetfejlesztési projektbe. A projekt célja a kiviteli tervdokumentációk minimális formai követelményszintjének meghatározása volt, mégpedig úgy, hogy a belső BIM-es fejlesztésekkel együtt erősítsék egymást. Erre korábban már kollégák tettek kísérleteket, készültek vizsgálatok és előkészületek, de végső eredménytermékek sajnos nem kerültek kidolgozásra.
Mivel a közvetlen közelében dolgozó kollégák közül többen is részt vettek szervezetfejlesztési projektekben, Csenge is látta már előzetesen, mit jelent ennek a részesének lenni. Éppen ezért nem habozott, hogy a számára nagy kihívást jelentő projektbe belevágjon. Csenge elmondása szerint nagy segítséget jelentett és rendkívül motiváló volt számára a csapat lelkes és proaktív hozzáállása.
Ekkor még nem is sejtette, hogy a szerepe jóval nagyobb lesz, mint azt gondolná. Ugyanis a résztvevő négy stúdióvezető olyannyira elfoglaltnak bizonyult, hogy nem tudták koordinálni a projektet. Ekkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha Csenge koordinálná a projektet? A tisztánlátás kedvéért: egy pályakezdő építésznek lehetősége van koordinálni több mint húsz éves tapasztalattal rendelkező kollégákat is. Nem meglepő, ha ezen a ponton kissé megijed az ember az előtte álló feladattól.
Toma és Vera, a szervezetfejlesztési projektekért felelős kollégáink, természetesen biztosították Csengét arról, hogy minden támogatást megkap ahhoz, hogy a projektkoordinátori szerepet sikeresen betölthesse. Mondanom sem kell, hogy Csenge belevágott és sikerre vitte a projektet. Méghozzá úgy, hogy az általa koordinált csapat alkotta meg az építészeti projektjeink sztenderdjeit, továbbá ezeket összegyűjtve a csapattagoktól Csenge végül a projekt eredménytermékévé összefésülve elkészítette a sztenderdjeink kvázi kézikönyvét.
A rengeteg munka mellett óriási élmény volt számára, hogy ebben a szerepkörben is kipróbálhatta magát, már pályakezdőként. Beszámolójában kiemelte, hogy temérdek tapasztalattal lett gazdagabb a projektnek köszönhetően egyéni és szakmai szinten is. A kihívás kimozdította komfortzónájából, mivel számon kellett kérnie a senior kollégákat, feladatokat kellett kiadnia és véleményét bátran ki kellett nyilvánítania ahhoz, hogy a projekt eredményterméke megfelelő minőségű legyen. Mindezek mellett természetesen szorosabbra fűződtek a kapcsolatok a csapattagok között és azóta is örömmel gondol vissza a közös munkára.
Csenge sztorija remekül bemutatja, hogy mi a fejlődésünk kulcsa: Ha bármelyik kollégánk nyitott és keresi a lehetőséget a fejlődésre, akkor biztosítjuk számára. Ami pedig még ennél is fontosabb, hogy nemcsak a lehetőséget biztosítjuk, hanem a megfelelő szakmai hátteret és támogatást ahhoz, hogy siker koronázza a projektjét.
Legutóbbi bejegyzések
Az ötlettől a változásig
Az IN-EX-ben hisszük, hogy a legnagyobb értékünk a munkatársaink tudása, tapasztalata és kíváncsisága. Az Innovation Hub azért jött létre, hogy a mérnökeink ötletei ne maradjanak elszigetelt felvetések: teret adunk nekik, közösen dolgozunk rajtuk, és a valódi értéket teremtő kezdeményezéseket a megvalósításig visszük.
Új technológia, meglévő szerkezet: acél tartószerkezeti megoldás egy automata magasraktár átalakításához
Egy gyártóüzemhez kapcsolódó magasraktár belső átalakítása során korszerű automata tárolórendszer telepítése vált szükségessé. A projekt első ütemében a koncepciótervezési feladatként annak vizsgálatára kaptunk megbízást, hogy a meglévő épület tartószerkezete alkalmas-e az új technológiai rendszer fogadására, illetve milyen szerkezeti beavatkozások szükségesek az átalakítás megvalósításához.
Automata raktárrendszer tartószerkezeti kihívásai és BIM-alapú megoldása
Meglévő ipari épületek korszerű technológiákhoz történő igazítása összetett mérnöki feladatot jelenthet. Projektünkben, egy automata magasraktári rendszer megvalósítása során, nem csupán technológiai átalakítás történt, hanem egy meglévő vasbeton csarnokszerkezet új üzemeltetési, statikai és tűzvédelmi követelményekhez történő adaptációja valósult meg.
Esettanulmány: tervezéssel megtakarított beruházási költségek
Meggyőződésünk, hogy egy projekt beruházási költségeit nagymértékben lehet a tervezési szakaszban befolyásolni. Ezért nem kizárólag a követelmények teljesítésére koncentrálunk, hanem megvizsgáljuk azokat a műszaki alternatívákat is, amelyek azonos műszaki és biztonsági színvonal mellett kedvezőbb beruházási költséget eredményezhetnek.
Egy irodában, egy modellben: a 3D tervezés és a szakági együttműködés előnyei
Sokszor hangsúlyozzuk, hogy a STUDIO IN-EX generáltervező iroda, ahol szinte minden szakág megjelenik. Kollégáink nap mint nap megtapasztalják annak előnyeit, hogy a társszakági tervezők együtt egy közös closed BIM rendszerben, egy irodában ülve dolgoznak. Mik ezek az előnyök? Gyengeáramú tervezőnkkel, Vámos Lillával beszélgettünk tapasztalatairól.
Többszintes ipari csarnokbővítés szerkezettervezése
SCHOTT Pharma számára Lukácsházán épülő gyártóüzem bővítésének kiviteli tervezése során kiaknáztuk a 3D és BIM alapú tervezés előnyeit. A tervezést rövid határidővel, a technológiai adottságok és követelmények teljes körű figyelembevételével, ütközésmentesen és tartószerkezet oldalról részben design & build rendszerben végeztük el.