Referencia
Pályázat: Penc község általános iskolai épülete
A meglévő épületállomány egy részének veszélyessé válása, illetve az 1750-ben épült egykori iskola elavultsága miatt pályázatot írtak ki Penc általános iskolájának bővítésére.
Tervezés során kiemelt fontosságú volt számunkra a gyermekközpontúság, a felfedezésre való ösztönzés, a kreativitás és szociális készségek fejlesztése, mely alapjaiban határozta meg az általunk tervezett épület alaprajzi és funkcionális elrendezését.
A környezetben jellemzően alacsonyabb, egy szintes, hagyományos nyeregtetős házak helyezkednek el. Penc ezáltal leginkább nyugodt, falusias képet mutat. Koncepciónk szerint az új iskola ezt a képet követi. Ebből a tömegből csak a kastély mögé kerülő aulás fogadó és a telek hátsó részén helyet kapó tornacsarnok emelkedik ki. A település meghatározó jelképe az Evva Kastély, hosszoldalával az útról nézve a telek majdnem teljes szélességét kihasználja. Épületünkkel igyekeztünk helyet biztosítani neki, tisztelettel közelíteni és nem rátelepedni. Az új iskolaépületet így hátra húztuk tőle, azáltal az utcakép megtartotta eredeti mivoltát, a bővítéssel ez a látkép nem módosult.
Célunk, hogy egy olyan modern iskola létesüljön, amely erősíti a közösségtudatot, támogatja a gyermekek társadalomba való integrálását. A lineárisan felfűzött oktatási egységek által közre zárt közösségi terek ösztönzik a diákok közötti interakciót, barátságok kialakulását és a közösségi érzés erősödését.