Blog
Mérnöki lét és ami mögötte van
Pályaorientációs nap a Petőfi Sándor Gimnáziumban
Egy különleges pályaorientációs nap keretében a Petőfi Sándor Gimnázium diákjainak lehetősége nyílt bepillantani a mérnöki pályák világába. Az esemény célja az volt, hogy inspirációt nyújtson a fiatalok számára, segítsen a karrierjük tervezésében, és bemutassa, milyen izgalmas lehetőségeket rejt az építész- és villamosmérnöki szakma.
Zámbó Kamilla munkatársunk az építészeti pályát mutatta be a diákoknak
Bakos István, stúdióvezetőnk pedig az épületvillamossági tervezői munkát ismertette meg a diákokkal
Előadásunk során megosztottuk a mérnöki hivatással kapcsolatos tapasztalatainkat. Az esemény szervezettsége példaértékű volt, a program gördülékenyen zajlott, és az előadások széles palettája lehetőséget adott a különböző pályák megismerésére.
Örülünk, hogy részt vehettünk ezen a napon, és reméljük, hogy sikerült hasznos információkkal segíteni a diákokat a jövőbeli döntéseikben. Köszönjük a meghívást és a lelkes fogadtatást!
Legutóbbi bejegyzések
Többszintes ipari csarnokbővítés szerkezettervezése
SCHOTT Pharma számára Lukácsházán épülő gyártóüzem bővítésének kiviteli tervezése során kiaknáztuk a 3D és BIM alapú tervezés előnyeit. A tervezést rövid határidővel, a technológiai adottságok és követelmények teljes körű figyelembevételével, ütközésmentesen és tartószerkezet oldalról részben design & build rendszerben végeztük el.
A papíron 100%, a valóságban pár óra: Miért kell átírnunk a gépészeti működési leírásokat?
A STUDIO IN-EX-nél újraértelmeztük a működési leírások szerepét, hogy az épületek ne csak a tervezőasztalon, hanem a mindennapi üzemeltetés során is hatékonyak legyenek.
A modell ellenőrzése nem hibavadászat, hanem minőségbiztosítás
A modell minősége közvetlenül befolyásolja a terv minőségét is, ezért a STUDIO IN-EX módszertanában a modell ellenőrzése nem különálló technikai feladat, hanem a tervezési minőségbiztosítás része.
A tudás ára vs. a közvetítés ára: Miért ér többet egy ingatlan eladása, mint a megtervezése?
Ahhoz, hogy megértsük, miként szorulhatott a mérnöki munka díjazása az ingatlanközvetítői jutalékok töredékére, a piaci mechanizmusok mélyére kell néznünk. A szakadék nem a véletlen műve: pszichológiai, jogi és strukturális okok sora vezetett a jelenlegi torzuláshoz.
Innovatív működésfejlesztés BIM alapokon
2026 tavaszán a PropTech Hungary konferencián és a PropTech Pioneer Awards 2026 Vállalati Innovátor kategóriájának döntőjében lehetőségünk volt bemutatni azt a működési szemléletet, amelyet a STUDIO IN-EX-ben az elmúlt évek során építettünk fel. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy pályaművünk a Vállalati Innovátor kategóriában a 2. helyezést érte el.
Hogyan tárgyalunk mi? És egyáltalán: mi az a tárgyalás?
Sokszor és sokat beszélünk a tárgyalástechnikáról nálunk a cégnél. Szervezett oktatás keretében is kapunk ehhez segítséget..., de vajon ez milyen keretek között jelenik meg a valóságban? Pekola Norbert stúdióvezetőnk mutatja be a Harvard Egyetemen kifejlesztett tárgyalástechnika (Harvard Negotiation Project) lépéseit.