Blog
Előadást tartottunk a Digital Architecture Meetup-on
2023. március 29-én rendezték a harmadik „Digital Architecture Meetup – The Future of BIM Workflows” meetup-ot. A szervezők felkérésének eleget téve BIM stúdióvezetőnk, Oláh Zsolt, is tartott előadást, „BIM data science – avagy a BIM útja a machine learning felé” címmel. A szomszéd teremben lévő sámándob live session kellemes aláfestő zenét szolgáltatott az előadásokhoz, megalapozva az esemény kötetlenségét és nyitottságát. Érdekes kapcsolódási pontja volt ez két világ találkozásának. 🙂
Az előadásokat Livják Csaba nyitotta egy átfogó előadással a BIM life cycle-ről, csupa érdekes témát érintett, mint például kivitelezés támogatást, műszaki ellenőrzést BIM alapon, Boston Dynamics robotokkal szkennelést.
Kollégánk, Oláh Zsolt, “BIM data science” előadása a másodikként következett melyben egy kicsit szárazabb, de annál fontosabb témával foglalkozott, ami a BIM adat és annak helyessége volt. Hogyan keletkezik az adat, mennyi adatról beszélünk egy BIM modell esetében, kinek milyen adatra van szüksége, mennyi ebből a helyes és hogy lehet eligazodni ebben az adatkáoszban. Zsolt előadásában ismertette az adathelyesség ellenőrzésének a jelenlegi lehetőségeit, illetve kiért arra mire lenne valóban szükség, mik ebben a jövőbeni lehetőségek, és mi a mi megoldásunk erre. Ha érdekel a téma és szívesen beszélgetnél róla írj kommentet, vagy vedd fel velünk a kapcsolatot: zsolt.olah@in-ex.hu
Zagorácz Márk tartotta a harmadik előadást, melyben főként az elkészült BIM modellek újrafelhasználásának témakörével foglalkozott, mint például a munkavédelemben történő VR, AR használat, avagy statika modellekből történő automatizált leesésvédelem tervezése témakörök.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a szervezőknek a munkáját, hogy szabadidejüket nem kímélve, megszervezték ezt az eseményt, és hogy ilyen aktívak a BIM szakmai közösség építésében!
Legutóbbi bejegyzések
Az ötlettől a változásig
Az IN-EX-ben hisszük, hogy a legnagyobb értékünk a munkatársaink tudása, tapasztalata és kíváncsisága. Az Innovation Hub azért jött létre, hogy a mérnökeink ötletei ne maradjanak elszigetelt felvetések: teret adunk nekik, közösen dolgozunk rajtuk, és a valódi értéket teremtő kezdeményezéseket a megvalósításig visszük.
Új technológia, meglévő szerkezet: acél tartószerkezeti megoldás egy automata magasraktár átalakításához
Egy gyártóüzemhez kapcsolódó magasraktár belső átalakítása során korszerű automata tárolórendszer telepítése vált szükségessé. A projekt első ütemében a koncepciótervezési feladatként annak vizsgálatára kaptunk megbízást, hogy a meglévő épület tartószerkezete alkalmas-e az új technológiai rendszer fogadására, illetve milyen szerkezeti beavatkozások szükségesek az átalakítás megvalósításához.
Automata raktárrendszer tartószerkezeti kihívásai és BIM-alapú megoldása
Meglévő ipari épületek korszerű technológiákhoz történő igazítása összetett mérnöki feladatot jelenthet. Projektünkben, egy automata magasraktári rendszer megvalósítása során, nem csupán technológiai átalakítás történt, hanem egy meglévő vasbeton csarnokszerkezet új üzemeltetési, statikai és tűzvédelmi követelményekhez történő adaptációja valósult meg.
Esettanulmány: tervezéssel megtakarított beruházási költségek
Meggyőződésünk, hogy egy projekt beruházási költségeit nagymértékben lehet a tervezési szakaszban befolyásolni. Ezért nem kizárólag a követelmények teljesítésére koncentrálunk, hanem megvizsgáljuk azokat a műszaki alternatívákat is, amelyek azonos műszaki és biztonsági színvonal mellett kedvezőbb beruházási költséget eredményezhetnek.
Egy irodában, egy modellben: a 3D tervezés és a szakági együttműködés előnyei
Sokszor hangsúlyozzuk, hogy a STUDIO IN-EX generáltervező iroda, ahol szinte minden szakág megjelenik. Kollégáink nap mint nap megtapasztalják annak előnyeit, hogy a társszakági tervezők együtt egy közös closed BIM rendszerben, egy irodában ülve dolgoznak. Mik ezek az előnyök? Gyengeáramú tervezőnkkel, Vámos Lillával beszélgettünk tapasztalatairól.
Többszintes ipari csarnokbővítés szerkezettervezése
SCHOTT Pharma számára Lukácsházán épülő gyártóüzem bővítésének kiviteli tervezése során kiaknáztuk a 3D és BIM alapú tervezés előnyeit. A tervezést rövid határidővel, a technológiai adottságok és követelmények teljes körű figyelembevételével, ütközésmentesen és tartószerkezet oldalról részben design & build rendszerben végeztük el.