Blog
BME hallgatók szakmai napja az irodánkban
Minden évben tartunk egy egésznapos előadássorozatot a BME Építőmérnöki karának BIM-szakirányú BsC-hallgatóinak. Az idei évben is ellátogatott hozzánk a hallgatók egy csoportja.
Délelőtt körbevezettük az egyetemistákat az irodában, majd Oláh Zsolt, BIM stúdióvezetőnk, részletesen bemutatta, hogyan is működik generáltervező irodánk, hogyan dolgoznak együtt a szakágak és a stúdiók, milyen szoftvereket használunk a gyakorlatban. Ezt követően a hallgatók a projektmenedzsment feladatairól hallgattak egy részletes előadást, Emődi Bence kollégánk jóvoltából.
Ebéd után következtek a BIM gyakorlati alkalmazásáról szóló szakmai előadások: Pljesovszki Gábor tervezőnk a BIM-alapú tartószerkezet-tervezésről adott elő, Déri Tamás, BIM-szakértőnk, a szoftverfejlesztéseinket mutatta be, Oláh Zsolt pedig a BIM minőségellenőrzésben betöltött szerepét részletezte.
Igazán tartalmas napot töltöttünk együtt. A diákok pozitív visszajelzése számunkra mindig nagy öröm, hiszen fontosnak tartjuk, hogy már az egyetemi tanulmányaik során is érdeklődjenek a mérnöki munka gyakorlati tapasztalatai iránt.
Legutóbbi bejegyzések
Muti, hol dolgozol? – Egy nap a STUDIO IN-EX-nél a gyerekek szemével
A tavasz egyik legvidámabb napját ünnepeltük meg nálunk, a STUDIO IN-EX-nél: eljött a MUTIHOLDOLGOZOL NAP, amikor a gyerekek is beléphettek a felnőttek világába – egészen pontosan az építészek, gépészek és villamos és tartószerkezet tervezők izgalmas univerzumába
Hydro Extrusion – letisztult stílusú iroda
A Hydro Extrusion Hungary Kft. egy norvég anyavállaltú cég, ezért fontos szempont volt a belsőépítészeti tervezés során, hogy a letisztult stílus és a vállalat arculati színei harmónikusan jelenjenek meg a belső terekben.
Építőmérnök szakkollégiumi hallgatók szakmai napja
A Zielinski Szakkollégium hallgatói izgalmas szakmai látogatáson vettek részt a STUDIO IN-EX generáltervező irodában. Az esemény célja az volt, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek egy vezető építőmérnöki és tervezői iroda működésébe, és megismerjék azokat a lehetőségeket, amelyeket mérnöki karrierjük során választhatnak.
BME-n záróvizsgáztattunk
Nagy megtiszteltetés ért bennünket, hiszen újra részt vehettünk a BME védésen záróvizsga bizottsági tagként. Az építményinformatikai képzés átmenetet biztosít a mérnöki szakterületek és a programozási tudás között.
Hydro alumíniumöntöde – hőelvezetés
A Hydro alumíniumöntöde tervezése szokatlan kihívások elé állított minket. A közeli városrészek védelme miatt erős akusztikai követelményeknek kellett megfelelnünk, mindemellett pedig a kemencék működése nagy mennyiségű hőt termel, amit úgy kellett elvezetnünk, hogy közben a zajterhelést minimálisra csökkentjük.
Hydro alumíniumöntöde tartószerkezeti megoldásai
Előző posztjainkban bemutattuk nektek a Hydro projektünket és a technológia gerincét adó öntőgödrök kialakítását. Ezúttal a tartószerkezet további izgalmas megoldásait mutatjuk be.