Blog

BIM stúdióvezetőnk előadóként volt jelen a KÉSZ Group BIM Talk eseményén

2023.12.12.

Novemberben tartotta a KÉSZ Csoport a BIM Talk nevű eseményét, amelyen a BIM iránt érdeklődő cégcsoporton belüli szakemberek színvonalas előadásokon és interaktív kerekasztal beszélgetéseken vettek részt. A STUDIO IN-EX-től Oláh Zsolt BIM Stúdióvezetőnk is meghívást kapott előadóként.

Zsolt a „Tolerancia és pontosság a BIM alapú költségvetésekben” című előadásában azokra a kérdésekre igyekezett választ nyújtani, hogy mennyire pontos egy BIM alapú költségvetés, milyen szoftverek elérhetőek, ezeknek milyen előnyei és hátrányai vannak, illetve mi a jogszabályi háttér. Az előadás követő panel beszélgetéseken pedig többek között arról is véleményt cseréltek az előadók, hogy ki, hogy látja Magyarország építőipari digitalizációját.

A STUDIO IN-EX már több mint 10 éve BIM alkalmazásával végzi generáltervezési munkáit, és ez a mostani rendezvény is azt bizonyítja, hogy a BIM nélkülözhetetlen az építőipari tervezés területén.

Köszönjük a meghívást KÉSZ Group!

Legutóbbi bejegyzések

2025.05.27.

Muti, hol dolgozol? – Egy nap a STUDIO IN-EX-nél a gyerekek szemével

A tavasz egyik legvidámabb napját ünnepeltük meg nálunk, a STUDIO IN-EX-nél: eljött a MUTIHOLDOLGOZOL NAP, amikor a gyerekek is beléphettek a felnőttek világába – egészen pontosan az építészek, gépészek és villamos és tartószerkezet tervezők izgalmas univerzumába

2025.04.29.

Hydro Extrusion – letisztult stílusú iroda

A Hydro Extrusion Hungary Kft. egy norvég anyavállaltú cég, ezért fontos szempont volt a belsőépítészeti tervezés során, hogy a letisztult stílus és a vállalat arculati színei harmónikusan jelenjenek meg a belső terekben.

2025.03.26.

Építőmérnök szakkollégiumi hallgatók szakmai napja

A Zielinski Szakkollégium hallgatói izgalmas szakmai látogatáson vettek részt a STUDIO IN-EX generáltervező irodában. Az esemény célja az volt, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek egy vezető építőmérnöki és tervezői iroda működésébe, és megismerjék azokat a lehetőségeket, amelyeket mérnöki karrierjük során választhatnak.

2025.02.23.

BME-n záróvizsgáztattunk

Nagy megtiszteltetés ért bennünket, hiszen újra részt vehettünk a BME védésen záróvizsga bizottsági tagként.  Az építményinformatikai képzés átmenetet biztosít a mérnöki szakterületek és a programozási tudás között.

2025.02.19.

Hydro alumíniumöntöde – hőelvezetés

A Hydro alumíniumöntöde tervezése szokatlan kihívások elé állított minket. A közeli városrészek védelme miatt erős akusztikai követelményeknek kellett megfelelnünk, mindemellett pedig a kemencék működése nagy mennyiségű hőt termel, amit úgy kellett elvezetnünk, hogy közben a zajterhelést minimálisra csökkentjük.

2025.01.29.

Hydro alumíniumöntöde tartószerkezeti megoldásai

Előző posztjainkban bemutattuk nektek a Hydro projektünket és a technológia gerincét adó öntőgödrök kialakítását. Ezúttal a tartószerkezet további izgalmas megoldásait mutatjuk be.