Blog

A HR-től a folyamatfejlesztésig, a kezdetektől a karrierváltásig

2022.11.04.

A nehézségek kezelése az, ami megkülönböztet minket versenytársainktól: keressük a fejlődési lehetőségeket, a megoldást a kihívásokra és nem riadunk vissza a változástól sem.
Így vágtunk bele a lean alapokon nyugvó fejlesztésekbe, melyek a projektmenedzsment-módszertanunk lefektetésétől a megbeszélések hatékonyságának növelésén át a tervezési szoftverhasználat optimalizálásáig tucatnyi folyamatot érintenek.

Krámer Veronika, Folyamatfejlesztés vezető

Blogsorozatunk első részében már bemutattuk, hogy mit is jelent pontosan a folyamatfejlesztés és megismertettük az alkalmazott módszertanunk alapját képző lean filozófiát is. A fejlesztési projektjeink azonban nemcsak szervezeti és módszertani szempontból érdekesek, hisz munkatársaink izgalmas tapasztalatai, kihívásai húzódnak meg mögöttük. Ezeket gyűjtöttük össze nektek, hogy bevezessünk titeket a kulisszák mögé és bepillantást kaphassatok egy-egy kollégánk történetébe.

Elsőként ismerjétek meg Verát, aki évekig a cég HR generalistájaként dolgozott és nem is sejtette, hogy a rengeteg információ és tudás, amit ezen a területen szerzett, mekkora értékkel bír majd későbbi pozíciójában. Ő lett a cég történetének első folyamatfejlesztője, akinek kezei között tucatnyi projekt cseperedett már.

Vera fejlesztővé válásának története szorosan összefügg az IN-EX növekedésével és a cég új szintre lépésének történetével. A HR-es munka során tapasztalt kihívások, a munkatársakkal történt beszélgetések, és az általa levezényelt első nagy munkavállalói elégedettségi felmérés eredményei is változtatásra ösztökélték. Ekkor fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy új szerepkörben hasznosítsa tudását:

„Azt éreztem, hogy ahhoz, hogy a növekedés fenntarthatóvá váljon, hatékonyan működjünk, egyúttal megőrizzük a cég családias jellegét is a HR fejlesztésén túlmutató változásra van szükség: Átfogó szervezet- és folyamatfejlesztésre. Külön kihívást jelentett, hogy ekkor éppen 2020-at írtunk. Az egész világban tapasztalható bizonytalanság a járvány következtében ránk is nagy hatással volt: át kellett térnünk home office-ra, kérdésessé vált sok projektünk jövője is. Így még nagyobb szükség lett a szervezet erősítésére, hatékonyságunk növelésére és a csapat összefogására.”

Vera a tőle megszokott céltudatosságnak köszönhetően ugyanazon év szeptemberében már a METU lean szolgáltatásfejlesztői továbbképzésén tanult. Egy évre rá friss tudásával felvértezve, a cégvezetés támogatásával ő lett az IN-EX folyamatfejlesztője. Feladata a lean projektek menedzselése, a résztvevő munkatársak koordinálása és az eredmények fenntartása lett. Mindebben segítségére van egy külsős tanácsadó is.

„Hosszú keresgélés után találtuk meg a cégünk értékeihez passzoló, megfelelő kvalitásokkal rendelkező külsős tanácsadónkat, Tomát, aki elejétől fogva támogat engem a projektek szakszerű menedzselésében. Hamar egy csapattá kovácsolódtunk, elindítottuk közös projektjeinket, amelyekben a cégvezetés és számtalan munkatárs is aktívan részt vesz.”

A közös munka mellett akadt egy kivétel is: az Employer Branding (Munkavállalói márkaépítés) projekt, amit Vera önállóan menedzselt.

„Lean szakdolgozatom apropóján vágtam bele első önálló projektembe is, amelynek célja a munkavállalói márkaépítés és a toborzás fejlesztése volt. Az előzmény az volt, hogy a karantén beköszöntével jelentősen csökkent az állásjelentkezők száma, egyre nehezebb lett számunkra magasan kvalifikált, BIM iránt nyitott, angolul is jól beszélő munkatársakat toborozni. Kiváltképp a gépész és a statikus állások betöltése okozott fejtörést. Ennek orvoslására hívtam életre az Employer Branding multidiszciplináris csapatunkat, amely azóta szép sikerrel működik: új honlapunk lett, megfogalmaztuk munkáltatói értékeinket, aktivizáltuk magunkat a közösségi média felületein és új toborzási szoftvert is bevezettünk. Számomra nagy öröm látni, hogy a projekt révén sikerült jóval költséghatékonyabb alapokra helyezni a toborzásunkat, és persze érezhetően növelni az állásjelentkezők számát is! Külön élmény, hogy lehetőségem volt ötvözni a HR-tudásomat a folyamatfejlesztői szerepkörömmel.”

Az elmúlt másfél évben dolgozói gárdánk közel egynegyede vett részt Vera projektjein. Bizton mondhatjuk, hogy a folyamatfejlesztés mára az IN-EX mindennapjainak szerves részévé vált. Mind több munkatársunk ismerkedik meg a fejlesztői gondolkodásmóddal, éli át annak kihívásait, és sokan egészen új oldalukról is bemutatkozhattak.

Legutóbbi bejegyzések

2026.09.25.

Az ötlettől a változásig

Az IN-EX-ben hisszük, hogy a legnagyobb értékünk a munkatársaink tudása, tapasztalata és kíváncsisága. Az Innovation Hub azért jött létre, hogy a mérnökeink ötletei ne maradjanak elszigetelt felvetések: teret adunk nekik, közösen dolgozunk rajtuk, és a valódi értéket teremtő kezdeményezéseket a megvalósításig visszük.

2026.09.15.

Új technológia, meglévő szerkezet: acél tartószerkezeti megoldás egy automata magasraktár átalakításához 

Egy gyártóüzemhez kapcsolódó magasraktár belső átalakítása során korszerű automata tárolórendszer telepítése vált szükségessé. A projekt első ütemében a koncepciótervezési feladatként annak vizsgálatára kaptunk megbízást, hogy a meglévő épület tartószerkezete alkalmas-e az új technológiai rendszer fogadására, illetve milyen szerkezeti beavatkozások szükségesek az átalakítás megvalósításához. 

2026.09.15.

Automata raktárrendszer tartószerkezeti kihívásai és BIM-alapú megoldása 

Meglévő ipari épületek korszerű technológiákhoz történő igazítása összetett mérnöki feladatot jelenthet. Projektünkben, egy automata magasraktári rendszer megvalósítása során, nem csupán technológiai átalakítás történt, hanem egy meglévő vasbeton csarnokszerkezet új üzemeltetési, statikai és tűzvédelmi követelményekhez történő adaptációja valósult meg. 

2026.09.03.

Esettanulmány: tervezéssel megtakarított beruházási költségek

Meggyőződésünk, hogy egy projekt beruházási költségeit nagymértékben lehet a tervezési szakaszban befolyásolni. Ezért nem kizárólag a követelmények teljesítésére koncentrálunk, hanem megvizsgáljuk azokat a műszaki alternatívákat is, amelyek azonos műszaki és biztonsági színvonal mellett kedvezőbb beruházási költséget eredményezhetnek.

2026.08.17.

Egy irodában, egy modellben: a 3D tervezés és a szakági együttműködés előnyei

Sokszor hangsúlyozzuk, hogy a STUDIO IN-EX generáltervező iroda, ahol szinte minden szakág megjelenik. Kollégáink nap mint nap megtapasztalják annak előnyeit, hogy a társszakági tervezők együtt egy közös closed BIM rendszerben, egy irodában ülve dolgoznak. Mik ezek az előnyök? Gyengeáramú tervezőnkkel, Vámos Lillával beszélgettünk tapasztalatairól.

2026.08.12.

Többszintes ipari csarnokbővítés szerkezettervezése

SCHOTT Pharma számára Lukácsházán épülő gyártóüzem bővítésének kiviteli tervezése során kiaknáztuk a 3D és BIM alapú tervezés előnyeit. A tervezést rövid határidővel, a technológiai adottságok és követelmények teljes körű figyelembevételével, ütközésmentesen és tartószerkezet oldalról részben design & build rendszerben végeztük el.