Blog
Hogyan szereztük meg a BIM ISO 19650 minősítést?
2022. december végén hivatalosan is megkaptuk az BIM ISO 19650-2, Lead Appointed Party” elnevezésű minősítésünket.
Na, de miért is volt erre szükség, és milyen előnnyel jár?
A szabvány magyar fordítása 2021. márciusában készült el a szabványügyi testület által, melynek véleményezésében mi is részt vettünk. Ennek egyik eredménye, hogy az eredetileg javasolt Épületinformációs modellezés helyett Építményinformációs modellezés lett a hivatalos magyar neve (a building szó ugyanis az angolban ’épületet’ és ’építményt’ is jelölhet, tartalmilag viszont nem csak épületekről beszélhetünk a BIM kapcsán, hanem műtárgyakról is, emiatt javasoltuk ezt).
A minősítés megszerzésén egy kis projektcsapattal kezdtünk dolgozni. A fő motivációnk az volt, hogy úgy gondoltuk, régóta BIM-alapokon dolgozunk, de eddig nem foglaltuk hivatalos formába, illetve, hogy ezáltal részletesebben megismerjük a szabványt, az auditortól visszajelzéseket, tanácsokat kapunk, ami által fejlődhetünk.
A felkészüléshez a szabvány dokumentációját használtuk fel, a szabvány fejezeteiből gyűjtöttük ki az elvárásokat és ellenőriztük, hogy nálunk ezek a folyamatok jelenleg hogyan működnek, és ezt milyen írásos dokumentációval tudjuk igazolni. A minősítő szervezet megtalálása nem volt egyszerű feladat, Magyarországon még nincs olyan cég, aki ezzel foglalkozik, a minősítő cégek közül némelyik nagyon lassan válaszolt, volt olyan is, aki egyszer csak át akart irányítani bennünket egy másik céghez. Végül a Simple Certification nevű minősítő cég mellett döntöttünk, akik végül nagyon korrekt módon tájékoztattak bennünket és segítették a munkánkat.
A megegyezést követően az események felpörögtek. Kaptunk a minősítéshez agenda-t, ami alapján körülbelül 1 hónap alatt újra rendszereztük és véglegesítettük az anyagainkat.
Az audit két 6-7 órás online-egyeztetés formájában zajlott. A szabvány minden egyes pontján végigmentünk, és az auditor felé bizonyítanunk kellett, hogy megfelelően működünk. Alapvetően az ISO-ban leírtakat kiindulási pontnak tekintik, tehát nem jelent problémát, ha adott pozíciókat másképpen nevezünk vagy másképp strukturálunk.
Az audit során egy lezárt, valamint egy futó projektet kellett választanunk és azokat bemutatni. Az audit nem csak BIM-es témákat érintett, a vizsgálat sok mindenre kiterjedt, így például az ajánlatadás folyamatát, a kockázatelemzést, a projektzárást és az IT-megoldásokat is ellenőrzik. Az auditor 17 pont alapján bírálta el a kérelmünket, emellett kaptunk néhány tanácsot, hol milyen pontokat lenne hasznos, de nem kötelező javítanunk.
A hivatalos dokumentumot 2022.december 22-én kaptuk meg, ami nagy büszkeséggel tölt el bennünket.
Legutóbbi bejegyzések
A papíron 100%, a valóságban pár óra: Miért kell átírnunk a gépészeti működési leírásokat?
A STUDIO IN-EX-nél újraértelmeztük a működési leírások szerepét, hogy az épületek ne csak a tervezőasztalon, hanem a mindennapi üzemeltetés során is hatékonyak legyenek.
A modell ellenőrzése nem hibavadászat, hanem minőségbiztosítás
A modell minősége közvetlenül befolyásolja a terv minőségét is, ezért a STUDIO IN-EX módszertanában a modell ellenőrzése nem különálló technikai feladat, hanem a tervezési minőségbiztosítás része.
A tudás ára vs. a közvetítés ára: Miért ér többet egy ingatlan eladása, mint a megtervezése?
Ahhoz, hogy megértsük, miként szorulhatott a mérnöki munka díjazása az ingatlanközvetítői jutalékok töredékére, a piaci mechanizmusok mélyére kell néznünk. A szakadék nem a véletlen műve: pszichológiai, jogi és strukturális okok sora vezetett a jelenlegi torzuláshoz.
Innovatív működésfejlesztés BIM alapokon
2026 tavaszán a PropTech Hungary konferencián és a PropTech Pioneer Awards 2026 Vállalati Innovátor kategóriájának döntőjében lehetőségünk volt bemutatni azt a működési szemléletet, amelyet a STUDIO IN-EX-ben az elmúlt évek során építettünk fel. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy pályaművünk a Vállalati Innovátor kategóriában a 2. helyezést érte el.
Hogyan tárgyalunk mi? És egyáltalán: mi az a tárgyalás?
Sokszor és sokat beszélünk a tárgyalástechnikáról nálunk a cégnél. Szervezett oktatás keretében is kapunk ehhez segítséget..., de vajon ez milyen keretek között jelenik meg a valóságban? Pekola Norbert stúdióvezetőnk mutatja be a Harvard Egyetemen kifejlesztett tárgyalástechnika (Harvard Negotiation Project) lépéseit.
Mit jelent ma a fenntartható tér?
Irodánkkal nemrég részt vettünk a „Kompakt terek, magas életminőség” című szakmai eseményen, ahol építészek, környezetpszichológus és egyetemi szakemberek beszélgettek arról, hogy mitől lehet fenntartható egy épület, egy tér vagy akár egy teljes életforma.