Blog

Pályaorientációs nap a debreceni irodánkban

2026.03.16.

A Debreceni Szakképzési Centrum Péchy Mihály Építőipari Technikum végzős magasépítő osztályának tanulói a Karrier hetének részeként pályaorintációs napon vettek részt.

Ezen a napon a diákok az építőipari szerteágazó területeit első kézből tapasztalhatják meg. A tervezéstől a gyártókon keresztül a kivitelezésig látogathatják a különböző cégeket és vállalkozásokat. Immár hagyományosnak mondható módon látogattak hozzánk azok a tanulók, akiket a mérnöki tervezés szólít meg leginkább.

A STUDIO IN-EX debreceni irodájában betekintést nyújtottunk a BIM alapú generál tervezés menetébe és összetettségébe, kiemelve a mérnöki kooperáció alapvető fontosságát és hogy az építőipart ne csak egy szemszögből, hanem egy szélesebb palettán legyenek képesek értelmezni.

Az interaktív előadás során a szakágaik képviseletében Gáll Geri az épületgépészet, Kiss Szabi az épületvillamosság, Szadvári Gabi az épületautomatika és Dorcsin Csabi az építész szakágat mutatta be a diákoknak. Emellett természetesen bemutattuk cégünk felépítését és mindennapi működését is.

Az előadás után a tanulók érdeklődve jártak körbe és beszélgettek a kollégákkal a különböző tervezőprogramok használatáról.

Bízunk benne, hogy a látogatás nemcsak új ismereteket adott számukra, hanem inspirációt is a pályaválasztásukhoz. Reméljük, hogy minél többen választják majd a tervezői hivatást, és egyszer talán kollégaként is üdvözölhetjük őket a szakmában.

 

Legutóbbi bejegyzések

2026.08.08.

A papíron 100%, a valóságban pár óra: Miért kell átírnunk a gépészeti működési leírásokat?

A STUDIO IN-EX-nél újraértelmeztük a működési leírások szerepét, hogy az épületek ne csak a tervezőasztalon, hanem a mindennapi üzemeltetés során is hatékonyak legyenek.

2026.08.03.

A modell ellenőrzése nem hibavadászat, hanem minőségbiztosítás

A modell minősége közvetlenül befolyásolja a terv minőségét is, ezért a STUDIO IN-EX módszertanában a modell ellenőrzése nem különálló technikai feladat, hanem a tervezési minőségbiztosítás része.

2026.07.30.

A tudás ára vs. a közvetítés ára: Miért ér többet egy ingatlan eladása, mint a megtervezése?

Ahhoz, hogy megértsük, miként szorulhatott a mérnöki munka díjazása az ingatlanközvetítői jutalékok töredékére, a piaci mechanizmusok mélyére kell néznünk. A szakadék nem a véletlen műve: pszichológiai, jogi és strukturális okok sora vezetett a jelenlegi torzuláshoz.

2026.07.27.

Innovatív működésfejlesztés BIM alapokon

2026 tavaszán a PropTech Hungary konferencián és a PropTech Pioneer Awards 2026 Vállalati Innovátor kategóriájának döntőjében lehetőségünk volt bemutatni azt a működési szemléletet, amelyet a STUDIO IN-EX-ben az elmúlt évek során építettünk fel. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy pályaművünk a Vállalati Innovátor kategóriában a 2. helyezést érte el. 

2026.07.25.

Hogyan tárgyalunk mi? És egyáltalán: mi az a tárgyalás?

Sokszor és sokat beszélünk a tárgyalástechnikáról nálunk a cégnél. Szervezett oktatás keretében is kapunk ehhez segítséget..., de vajon ez milyen keretek között jelenik meg a valóságban? Pekola Norbert stúdióvezetőnk mutatja be a Harvard Egyetemen kifejlesztett tárgyalástechnika (Harvard Negotiation Project) lépéseit.

2026.07.18.

Mit jelent ma a fenntartható tér?

Irodánkkal nemrég részt vettünk a „Kompakt terek, magas életminőség” című szakmai eseményen, ahol építészek, környezetpszichológus és egyetemi szakemberek beszélgettek arról, hogy mitől lehet fenntartható egy épület, egy tér vagy akár egy teljes életforma.