Blog

Muti, hol dolgozol? – Egy nap a STUDIO IN-EX-nél a gyerekek szemével

2025.05.27.

A tavasz egyik legvidámabb napját ünnepeltük meg nálunk, a STUDIO IN-EX-nél: eljött a MUTIHOLDOLGOZOL NAP, amikor a gyerekek is beléphettek a felnőttek világába – egészen pontosan az építészek, gépészek és villamos és tartószerkezet tervezők izgalmas univerzumába. A program annyira színes és mozgalmas volt, hogy még mi is meglepődtünk, mennyi minden belefért egy napba!

Reggeli hangolódás – játék, nevetés, napsütés

Már reggel 9-re gyülekeztünk a füvön, ahol nem volt hiány nevetésből: pingpongoztunk, biliárdoztunk, dartsoztunk – a jó hangulat már az első percekben megérkezett. A kicsik pillanatok alatt feloldódtak és ismerkedtek a környezettel.

Makett, álomház és színes állatkák

A délelőtt igazi kreatív kavalkád volt. Kedvessy Nóri megmutatta, mit is csinál egy építész – a gyerekek pedig lelkesen rajzolták meg saját álomházaikat, miközben színes állatfigurák is életre keltek a kezeik között.

Ezután Takács Alexandra vezetésével betekintést nyerhettünk a villamos hálózat rejtelmeibe – egy kis kísérletezéssel fűszerezve, amit mindenki tátott szájjal figyelt. A „villanyvarázslat” után Szilágyi Réka mesélt arról, hogy mi mindenért felelnek a gépésztervezők – például a fűtésért, hűtésért, szellőzésért, és még sok másért, amitől egy ház igazán élhető lesz.

Kvíz, ahol mindenki nyert

Móró Kata játékos kvíze megmozgatta a gyerekek memóriáját: rajzfilm- és mesehősök világát nagyon jól ismerik a gyerekek, óvodás és iskolás is lelkesen vett részt, hiszen végre ők is megcsillogtathatták a tudásukat.

Spagetti-híd és toronyépítés? Naná!

A kreativitás új szintre lépett, amikor Ábelovszki Norbi vezetésével spagetti, hurkapálcikából, spatulákból híd és jengából pedig toronyház épült – közben megismerkedtünk az alapvető statikai elvekkel is. Nemcsak izgalmas volt, hanem tanulságos is: ki gondolta volna, hogy a tészta ennyi mindent elbír, ha jól rögzítjük?

Pizza, tojáskeresés és mosoly mindenhol

A délelőtti izgalmak után jött a az egyik legjobban várt programpont: pizzaebéd! A gyerekek örömmel falták be kedvenc szeleteiket, majd a harmadik emeletre indultak – nem dolgozni, hanem húsvéti tojásokat keresni! Közben készültek a legcukibb fotók is, amit majd biztosan jó lesz visszanézni.

Zárásként: VR-szemüvegen át a tervezők világa

A nap fénypontjaként Szilágyi Tomi elrepítette a gyerekeket egy igazi virtuális épületbejárásra. VR-szemüveggel barangolhattak végig egy épületen, amit a tervezők álmodtak meg – és itt tényleg mindenki tátott szájjal nézett körül.

Ez a nap nemcsak a gyerekeknek, de nekünk, felnőtteknek is emlékezetes marad. Jó volt látni, hogy ennyi kíváncsi, kreatív, nyitott kisember figyeli, mit is csinálnak a szüleik nap mint nap. Talán egy-két jövőbeli mérnök is ott állt közöttük.

Köszönjük, hogy velünk voltatok! Jövőre újra találkozunk!

Legutóbbi bejegyzések

2026.08.08.

A papíron 100%, a valóságban pár óra: Miért kell átírnunk a gépészeti működési leírásokat?

A STUDIO IN-EX-nél újraértelmeztük a működési leírások szerepét, hogy az épületek ne csak a tervezőasztalon, hanem a mindennapi üzemeltetés során is hatékonyak legyenek.

2026.08.03.

A modell ellenőrzése nem hibavadászat, hanem minőségbiztosítás

A modell minősége közvetlenül befolyásolja a terv minőségét is, ezért a STUDIO IN-EX módszertanában a modell ellenőrzése nem különálló technikai feladat, hanem a tervezési minőségbiztosítás része.

2026.07.30.

A tudás ára vs. a közvetítés ára: Miért ér többet egy ingatlan eladása, mint a megtervezése?

Ahhoz, hogy megértsük, miként szorulhatott a mérnöki munka díjazása az ingatlanközvetítői jutalékok töredékére, a piaci mechanizmusok mélyére kell néznünk. A szakadék nem a véletlen műve: pszichológiai, jogi és strukturális okok sora vezetett a jelenlegi torzuláshoz.

2026.07.27.

Innovatív működésfejlesztés BIM alapokon

2026 tavaszán a PropTech Hungary konferencián és a PropTech Pioneer Awards 2026 Vállalati Innovátor kategóriájának döntőjében lehetőségünk volt bemutatni azt a működési szemléletet, amelyet a STUDIO IN-EX-ben az elmúlt évek során építettünk fel. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy pályaművünk a Vállalati Innovátor kategóriában a 2. helyezést érte el. 

2026.07.25.

Hogyan tárgyalunk mi? És egyáltalán: mi az a tárgyalás?

Sokszor és sokat beszélünk a tárgyalástechnikáról nálunk a cégnél. Szervezett oktatás keretében is kapunk ehhez segítséget..., de vajon ez milyen keretek között jelenik meg a valóságban? Pekola Norbert stúdióvezetőnk mutatja be a Harvard Egyetemen kifejlesztett tárgyalástechnika (Harvard Negotiation Project) lépéseit.

2026.07.18.

Mit jelent ma a fenntartható tér?

Irodánkkal nemrég részt vettünk a „Kompakt terek, magas életminőség” című szakmai eseményen, ahol építészek, környezetpszichológus és egyetemi szakemberek beszélgettek arról, hogy mitől lehet fenntartható egy épület, egy tér vagy akár egy teljes életforma.