Blog

BME-n záróvizsgáztattunk

2025.02.23.

Nagy megtiszteltetés ért bennünket, hiszen újra részt vehettünk a BME építőmérnöki kar, építményinformatikai mérnök szak diplomamunka védésen záróvizsga bizottsági tagként.

A képzés átmenetet biztosít a mérnöki szakterületek és a programozási tudás között, így például a hallgatók között nem csak építőmérnökök, hanem nagy számban vannak gépészmérnökök, villamosmérnök, építészmérnök, mérnök-informatikai végzettségű hallgatók is. Mivel a hallgatók tudása elég diverz így az oktatás során is ez okozza a legnagyobb kihívást, informatikusokat mérnöki tudással kell felruházni a mérnököket informatikai tudással.

Ezen képzés során mi is próbálunk segíteni vendégelőadásokkal.

 

Az Építőmérnöki Kar jóvoltából az építményinformatikai mérnök Msc képzésen Oláh Zsolt, BIM stúdióvezetőnk meghívást kapott, hogy külső bizottsági tagként véleményezze a hallgatók szakdolgozatait és védéseit.

Maga az építményinformatikai mérnök képzés 2022 tavaszán indult először, és eddig minden alkalommal részt vettünk a védéseken biztossági tagként, sok esetben támogattuk a hallgatókat külső konzulensként vagy opponensként is.

Déri Tamás novemberben tartott előadást: esettanulmányokon keresztül mutatta be, hogy miért, mire és hogyan érdemes fejleszteni. Ezek a tippek hasznosak voltak a hallgatóknak ötletelésre is, későbbi beadandó vagy szakdolgozat téma választásnál.

A védés során nagyon változatos témákat ismertettek a hallgatók, többek között:

  • BMS PLC automatizálás,
  • pontfelhőből automatikus alaprajz generálás,
  • digitális árnyék, iker, üzemeltetés kapcsolata,
  • forgalom optimalizálás és szimuláció IoT eszközökkel.
A hallgatók többsége külföldi akik világ minden tájáról jönnek a képzésre, ezen az évfolyamon voltak hallgatók Közel-Keletről, Kínából, de tavaly volt hallgató Chiléből és Tanzániából is.
Ezek az alkalmak nagyon megtisztelőek számunkra, nagyon jó lehetőség, hogy informálódjunk a kutatási irányokról, társszakmákba betekintést nyerjünk (pl.: forgalom optimalizálás). Tudomásunk szerint az Építőmérnöki Kar számára ez nagy segítség, de a legfontosabb, hogy a hallgatók tudása kiegészül gyakorlati tudással a tanulmányaik pedig őszinte véleménnyel, gondolatokkal, ötletekkel ezáltal is formálva a jövő mérnökeit.

Legutóbbi bejegyzések

2026.08.08.

A papíron 100%, a valóságban pár óra: Miért kell átírnunk a gépészeti működési leírásokat?

A STUDIO IN-EX-nél újraértelmeztük a működési leírások szerepét, hogy az épületek ne csak a tervezőasztalon, hanem a mindennapi üzemeltetés során is hatékonyak legyenek.

2026.08.03.

A modell ellenőrzése nem hibavadászat, hanem minőségbiztosítás

A modell minősége közvetlenül befolyásolja a terv minőségét is, ezért a STUDIO IN-EX módszertanában a modell ellenőrzése nem különálló technikai feladat, hanem a tervezési minőségbiztosítás része.

2026.07.30.

A tudás ára vs. a közvetítés ára: Miért ér többet egy ingatlan eladása, mint a megtervezése?

Ahhoz, hogy megértsük, miként szorulhatott a mérnöki munka díjazása az ingatlanközvetítői jutalékok töredékére, a piaci mechanizmusok mélyére kell néznünk. A szakadék nem a véletlen műve: pszichológiai, jogi és strukturális okok sora vezetett a jelenlegi torzuláshoz.

2026.07.27.

Innovatív működésfejlesztés BIM alapokon

2026 tavaszán a PropTech Hungary konferencián és a PropTech Pioneer Awards 2026 Vállalati Innovátor kategóriájának döntőjében lehetőségünk volt bemutatni azt a működési szemléletet, amelyet a STUDIO IN-EX-ben az elmúlt évek során építettünk fel. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy pályaművünk a Vállalati Innovátor kategóriában a 2. helyezést érte el. 

2026.07.25.

Hogyan tárgyalunk mi? És egyáltalán: mi az a tárgyalás?

Sokszor és sokat beszélünk a tárgyalástechnikáról nálunk a cégnél. Szervezett oktatás keretében is kapunk ehhez segítséget..., de vajon ez milyen keretek között jelenik meg a valóságban? Pekola Norbert stúdióvezetőnk mutatja be a Harvard Egyetemen kifejlesztett tárgyalástechnika (Harvard Negotiation Project) lépéseit.

2026.07.18.

Mit jelent ma a fenntartható tér?

Irodánkkal nemrég részt vettünk a „Kompakt terek, magas életminőség” című szakmai eseményen, ahol építészek, környezetpszichológus és egyetemi szakemberek beszélgettek arról, hogy mitől lehet fenntartható egy épület, egy tér vagy akár egy teljes életforma.