Blog
Hydro alumíniumöntöde tervezési kihívásai
A norvég anyavállalatú Hydro Extrusion Hungary Kft. új alumíniumöntödét épített Székesfehérváron, ahol gyártási és egyéb, hulladékalumínium újrahasznosításával állítanak elő évi 90 ezer tonna alumíniumot. A bauxitból történő előállításhoz képest ez 95%-kal kevesebb energia felhasználását jelent.
Helyszíni sajátosság, hogy az első csarnokok megjelenése óta a város körbenőtte a területet, így a környezet zaj- és porvédelme kiemelten fontos szempont volt. Ezért a teljes gyártási és raktározási folyamatot zárt térben, épületen belül helyeztük el.
A csarnokhoz tartozik az irodafejépület is, ahol az adminisztratív dolgozók munkahelyei mellett az öltözők és a kantin is helyet kaptak. A tetőfelületek és a parkoló is úgy lett tervezve, hogy alkalmasak legyenek napelemek telepítésére, így az irodaépület teljes energiaellátásán felül a gyártás egy része is fedezhető megújuló energiából.
A csarnok egyik felében az alumíniumhulladék tárolása és előkészítése zajlik, ahonnan a hulladék átkerül a termelési oldalra. Itt felolvasztják, megtisztítják az egyéb fémektől és szennyeződésektől, majd a padlószint alá, a több mint 10 méter mély (a hidraulika-munkahengerrel együtt 25 m) öntőgödrökbe kerül az olvadék. Ezekben az öntőgödrökben függőleges öntési technológiával 8m hosszú alumíniumtuskókat állítanak elő. A tuskókat a fűrészelő területen gépekkel vágják a megfelelő méretűre.
A fűrészelő üzem gépei a nagy zajterhelés miatt a dolgozók védelme érdekében ház-a-házban módon kerültek külön leválasztásra.
A következő blogbejegyzésekben bemutatjuk majd a projekt legizgalmasabb pontjait, mint pl. az öntőgödrök szerkezetét, vagy a csarnok belső hővédelmét, amelyek szokatlan kihívások elé állítottak minket.
Ha érdekel a függőleges öntési technológia és a székesfehérvári üzem újrahasznosítási programja, nézd meg a linkeket is:
https://www.youtube.com/watch?v=F8J9IyCPZYo
https://www.hycast.no/products/cmv
Dobszai Dániel, Mészáros Dávid, Zámbó Kamilla, építészmérnök
Legutóbbi bejegyzések
A papíron 100%, a valóságban pár óra: Miért kell átírnunk a gépészeti működési leírásokat?
A STUDIO IN-EX-nél újraértelmeztük a működési leírások szerepét, hogy az épületek ne csak a tervezőasztalon, hanem a mindennapi üzemeltetés során is hatékonyak legyenek.
A modell ellenőrzése nem hibavadászat, hanem minőségbiztosítás
A modell minősége közvetlenül befolyásolja a terv minőségét is, ezért a STUDIO IN-EX módszertanában a modell ellenőrzése nem különálló technikai feladat, hanem a tervezési minőségbiztosítás része.
A tudás ára vs. a közvetítés ára: Miért ér többet egy ingatlan eladása, mint a megtervezése?
Ahhoz, hogy megértsük, miként szorulhatott a mérnöki munka díjazása az ingatlanközvetítői jutalékok töredékére, a piaci mechanizmusok mélyére kell néznünk. A szakadék nem a véletlen műve: pszichológiai, jogi és strukturális okok sora vezetett a jelenlegi torzuláshoz.
Innovatív működésfejlesztés BIM alapokon
2026 tavaszán a PropTech Hungary konferencián és a PropTech Pioneer Awards 2026 Vállalati Innovátor kategóriájának döntőjében lehetőségünk volt bemutatni azt a működési szemléletet, amelyet a STUDIO IN-EX-ben az elmúlt évek során építettünk fel. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy pályaművünk a Vállalati Innovátor kategóriában a 2. helyezést érte el.
Hogyan tárgyalunk mi? És egyáltalán: mi az a tárgyalás?
Sokszor és sokat beszélünk a tárgyalástechnikáról nálunk a cégnél. Szervezett oktatás keretében is kapunk ehhez segítséget..., de vajon ez milyen keretek között jelenik meg a valóságban? Pekola Norbert stúdióvezetőnk mutatja be a Harvard Egyetemen kifejlesztett tárgyalástechnika (Harvard Negotiation Project) lépéseit.
Mit jelent ma a fenntartható tér?
Irodánkkal nemrég részt vettünk a „Kompakt terek, magas életminőség” című szakmai eseményen, ahol építészek, környezetpszichológus és egyetemi szakemberek beszélgettek arról, hogy mitől lehet fenntartható egy épület, egy tér vagy akár egy teljes életforma.