Blog

Szerethető Munkahely 2021 Díjat nyertünk

2021.01.01.

A Studio IN-EX generáltervező iroda 2021-ben is indult a Szerethető Munjkahelyek díjért és nagy örömünkre a munkaerő piac érdeklődői megszavazták, hogy bizony az irodánk “Szerethető Munkahely”. Immáron 5. Alkalommal került megrendezésre a verseny, ahol idén is azokat a cégeket díjazták, ahol a legjobb dolgozni. Idén 1600 munkahely mérettette meg magát cégmérettől függetlenül, ráadásul idén nemcsak magyar, erdélyi, hanem román vállalatok is indultak a versenyen. A díjak megítélésében az idei évben is a munkavállalók, munkakeresők döntöttek, a cégekre 2021-ben több mint 68.000 értékelés érkezett. A szavazók azt is megadhatják, hogy mely cégnél dolgoznának szívesen, ami szintén a népszerűség és a szerethetőség mértékegysége: az 1600 nevező cégeknél összesen közel 40.000 felhasználó helyezkedne el szívesen, ebből 11.500 a 200 díjazottnál.

És vajon miért is vagyunk mi szerethető munkahely?

  • Elsősorban a csapatunk miatt, hiszen szeretünk együtt dolgozni. 🙂 Befogadó közösségként az új munkatársak könnyen beilleszkednek hozzánk.
  • Kiemelkedő munkakörülmények között dolgozunk, kedvenc helyünk a kikapcsolódásunkra kialakított közösségi tér, ahol ping-pong asztal, csocsó, darts és billiárd közben lazíthatunk egy kicsit.
  • Hetente irodai masszázson vehetünk részt, és a sportszobánkban akár csoportos órán akár egyénileg is megmozgathatjuk elgémberedett tagjainkat.
  • Közös síeléseket, nyaralásokat, sportprogramokat szervezünk, a budapesti Spar maraton futáson már évek óta rendszeresen közös csapattal indulunk. 🙂
  • Minden pénteken közösen ebédelünk, és még a vegetáriánusok sem panaszkodhatnak.
  • Rendszeres hóértékelő megbeszéléseinken megosztjuk egymással kihívásainkat, sikereinket, a különleges “Péntek Reggeli Kávé” programunkon pedig bármilyen kérdést feltehetünk – és választ is kapunk. 🙂
  • Egymástól is tanulunk az IN-EX építészklub keretein belül, emellett folyamatos képzéseken veszünk részt, hiszen az élethosszig tartó tanulás igenis megfiatalít.

Csatlakozz Te is, ha egy igazán jó hangulatú innovatív csapat tagja szeretnél lenni!

Legutóbbi bejegyzések

2024.04.12.

Az épületvillamossági tervezés bemutatása az egyetemi oktatásban

Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán folyó épületvillamossági tervezési projekt kiváló lehetőséget biztosít a hallgatók számára, hogy gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek. Ennek befejezését követően várjuk a hallgatókat a STUDIO IN-EX gyakornoki programjába.

2024.04.05.

Újra #mutiholdolgozol Nap a STUDIO IN-EX irodában

Idén újra részt vesz a STUDIO IN-EX Zrt. generáltervező iroda a #mutiholdolgozol kampányban és 2024. április 3-án egy izgalmas napot tartottunk munkatársaink gyermekei számára.

2024.01.25.

Az AHU family-k létrehozásának automatizálása

Szoftverfejlesztő csapatunk szakértelemnek köszönhetően olyan testreszabott eszközt alkottunk, amely leegyszerűsíti az AHU-tervezőszoftverben egyedileg konfigurált berendezések natív Revitintegrációját, megkönnyítve a Rosenberg Gmbh-val együttműködő gépészmérnökök munkáját.

2024.01.17.

Nemlegendás építészek és megfigyelésük

A múlt héten ismét pályaorientációs napon vettek részt kollégáink, a Babits Mihály Gimnázium érdeklődő diákjainak NEMLEGENDÁS ÉPÍTÉSZEK ÉS MEGFIGYELÉSÜK címmel mutatták be a tervezői szakmát.

2023.12.12.

BIM stúdióvezetőnk előadóként volt jelen a KÉSZ Group BIM Talk eseményén

Novemberben tartotta a KÉSZ Csoport a BIM Talk nevű eseményét, amelyen a BIM iránt érdeklődő cégcsoporton belüli szakemberek színvonalas előadásokon és interaktív kerekasztal beszélgetéseken vettek részt. A STUDIO IN-EX-től Oláh Zsolt BIM Stúdióvezetőnk is meghívást kapott előadóként. 

2023.12.04.

Részt vettünk a BME Kulturális és Szakmai Napokon megrendezett Szakmai Expo-n

Mérnökeink részt vettek a BME Építőmérnöki kar által rendezett Kulturális és Szakmai napokon keretén tartott Szakmai Expo-n.